A logisztika története

A logisztika története – 1. rész

A logisztika szinte észrevétlenül irányítja a mindennapjainkat. Még azok is, akik nem ismerik a szakterület mibenlétét, a saját bőrükön tapasztalhatják meg hatásait nap mint nap. De honnan is ered a logisztika és milyen utat járt be az évezredek során?

A „logos” görög eredetű szó, mely az emberi értelem logikus gondolkodását jelenti, s az ókorban főként a gyerekek ellátását értették alatta, de hamar hadászati jelentéstartalommal gazdagodott. A logistosok ugyanis a római légiókhoz rendelt ellátók voltak, akik a katonák élelmezéséről, fegyverkezéséről és ruházatáról gondoskodtak. Nélkülük elképzelhetetlen lett volna egy hosszabb hadjárat, hiszen nem rendelkeztek volna utánpótlással.

A logisztika hadászati fontosságát azonban csak a középkorban jegyezték fel írásos formában. Bölcs Leó, bizánci császár a Háború művészetének összefoglaló magyarázata című művében így fogalmazott: „A logisztika dolga, hogy a hadsereget zsolddal ellássa, a feladatnak megfelelően felfegyverezze a hadművelet minden igénye szerint időben és jól.”

A logisztika fontosságára azonban csupán az amerikai polgárháború idején eszméltek rá igazán, amikor Grant tábornok ennek tulajdonította a győzelmet. Azóta az amerikai hadsereg – s feltehetően sok más országé is – minden háború és hadjárat előtt az alapos logisztikai felkészüléssel kezdi a szervezkedést.

A fordulópontot az ipari forradalom jelentette a logisztika történetében. A fokozatosan beinduló tömegtermelés ugyanis rávilágított a készlettervezés és a szállítmányozás megtervezésének hétköznapi, gazdasági fontosságára. Innentől beszélhetünk gazdasági, illetve termelési logisztikáról, ami már az anyagmozgatási műveleteket is magában foglalja.

Cikkünk következő részében a 20. század elejétől végbement logisztikai fejlődéseket mutatjuk be

Innováció a webshoplogisztika
és csomagküldés területén

Értesüljön Tőlünk az igazán fontos dolgokról!

Kérem a tájékoztatást

Kapcsolat

Complexpress Logisztika Kft.

Cégjegyzékszám: 01-09-980739
Adószám: 12132553-2-41
Cím: 1151 Budapest, Székely Elek út 13-15.

Azonnali elérhetőségeink

Központi ügyfélszolgálat:
Telefon: 06-1-203-4681
Mobil: 06-30-694-2465
E-mail: ugyfelszolgalat@complexpress.hu

Logisztikai üzletág:
Telefon: 06-1-203-4681
E-mail: logisztika@complexpress.hu

Értékesítés:
Telefon: 06-1-203-4681
E-mail: sales@complexpress.hu

Copyright ©